Hát, a délelőttünk elég üres volt, mivel megbeszéltük, hogy csak délután jön értünk a főni, és elvisz minket egy Injera készítő, és árusító hölgyhöz, hogy ne csak a gyártói oldalt ismerjük meg, hanem a felhasználói oldalt is. Délelőtt pihentünk, olvastunk, tévéztünk, aztán lementünk az utca végi vendéglőbe ebédelni. Mivel péntek volt, ami itt a fasting day-t jelenti a szerdával együtt – ez olyan mint a húsvét előtti időszak, a böjt, csak itt minden héten tartják. Csak ezeken a napokon lehet kifejezetten vegás kaját kapni, aminek persze Stefan nagyon örült, hogy végre ilyet ehet. Kapott is két nagy halat, meg egy Injerát, kb. 7féle feltéttel, még a felét se bírta megenni. Ha ketten rendeltük volna, akkor okés lett volna, de én külön ettem, mert általában el szokott fogyni. Na most nem így történt. Amikor befejeztük, alig bírtunk lábra állni, nagyon teleettük magunkat. De komolyan, még a felét se ettük meg amit kihoztak nekünk, de mozdulni alig bírtunk. Ott ültünk még egy ideig, amikor ránéztünk az órára, és huhh, már mindjárt jön a főnök, úgyhogy induljunk. Nagy nehezen erőt vettünk magunkon, és elindultunk. Szerencsére nem sétáltunk sokat, amikor megláttuk a főnök kocsiját. Nem kellett kétszer mondania, hogy szálljunk be. Ez óriási segítség volt számunkra.
A kocsival egy bolt előtt álltunk meg, és úgy gondoltuk, hogy itt dolgozhat a nő. Kiszálltunk a kocsiból, és elkezdtünk befele menni egy nagyon keskeny kis utcácskában, két oldalt bádoglemez kerítés, és megyünk egyre beljebb. Néztük, hogy a bolt hátsó bejáratát már régen elhagytuk! Hova mehetünk?? Mignem megérkeztünk egy bádogkapuhoz, bementünk rajta, egy kis kertre nyilt, ahol 4-5 család élhet együtt különböző lakásokban – általában egy lakás egy szoba, semmi több, és ott élnek 4-en 5-en vagy akár még többen is – és bementünk az egyikbe. Egy kis lakás volt, bent a földön ült egy nő. Előtte kávéceremóniához nélkülözhetetlen kellékek. Nagyon aranyos volt, köszöntött minket, és helyet foglaltunk eredeti Etióp székeken, kis, kör alakú ülés, amilyet általában szalonnasütésnél használnak az emberek. De ez egy darab fából van kimunkálva, három lába van, és nagyon kényelmes.
A legnagyobb, hogy egész végig úgy gondoltunk, hogy elvisz majd minket egy boltba, ahol megmutatják, milyen körülmények között, hogyan készül az Injera. Na, ez nem így lett. Elvitt minket egy családhoz, ahol a háziasszony még szabadidejében Injerát készít nem csak otthoni fogyasztásra, hanem hogy eladja. Ezen nagyon meglepődtünk, amikor megérkeztünk, mert ha tudtuk volna, lehet, hogy viszünk valami ajándékot is. A kocsival egy bolt előtt álltunk meg, és úgy gondoltuk, hogy itt dolgozhat a nő. De nem így volt. Egy hátsó kis kertbe vitt minket, ahol kb. 4-5 család lakott együtt az állatokkal – tehén, tyúk, és házi galamb. És ezek az állatok nem voltak elzárva, teljes mértékben együtt éltek. Talán a lakásba nem engedték be őket. A galambokat a gyerekek tenyésztik, hazaszoktatják őket, majd játszanak velük, nem is akárhogyan. Elviszik egy tisztásra őket, majd eleresztik, és hazarohannak, a verseny lényege pedig, hogy melyik galamb ér előbb haza. Egy kicsit furcsának tűnt nekünk elsőre, de gondolom otthon is ilyenekkel játszottak a gyerekek a game-boy, nintendo és a számítógép előtt.
A család akihez mentünk épp kávé szeremóniát tartottak. Mondanom se kell, nagyon megörültünk neki, mert eddig csak különféle helyeken olvastunk erről, vagy másoktól hallottuk, de még soha nem volt szerencsénk hozzá. Hát igen. Nem hiába vártuk már annyira. Nagyon finom aromájú kávéjuk van, nemhiába, a kávé hazája. A kávé az etiópiai Kaffar régióból származik, innen ismertették meg a világgal, és persze a nevét is innen kapta. És persze azóta is nagyon sok kávét exportálnak.
A lakás nagyon jól volt berendezve, attól függetlenül, hogy mennyire kicsi volt, nagyon lakályos. A falon különböző szuvenírek, képek, hangszerek.
És ahogy a vendégségekben szokott lenni, rögtön „ránk sóztak" egy csomó kaját, hogy együnk, ha már itt vagyunk, és persze nem mondhattunk nemet, kaptunk még egy adag Injerat. Összenéztünk Stefannal, hogy huhh, ki fogja mindezt megenni. A férj egy tállal és egy kancsóval jött hozzánk, hogy megmossuk a kezünket. Pont úgy ahogy a nagykönyvben – a Lonely Planetben – meg volt írva. Az étel nagyon finom volt, igazi házias, és a kávé szeremóniánál használt füstölő mellett igazán egyedi. Benyomtuk az egészet, és szerencsére utána egy jóideig nem kellett mozognunk. Evés közben a nő a kávét pörkölte szénen, majd amikor elkészült, összetörte a nálunk is használt kávétörővel. Nagyon finom illat terjengett egész végig, ami nem csak a kávénak volt köszönhető, hanem a füstölőnek is.
Amikor a kávé elkészült, feltette a vizet forrni a szénre, ami legalább fél órába került. Tehát nem egy instant Nescafé – egy perc alatt kész – hanem igazi időtöltés, beszélgetés. Nem tudom, hogy az otthoni rohanó világban kinek lenne erre ideje, amikor néha még a rendes evésre sincs idő. Itt máshogy élnek az emberek, de sajnálatos módon az előbb említett Nescafé szeretne betörni a piacra, és árulja már néhány helyen a pocsék ízű instant kávéját. Remélem, lesznek annyira bölcsek, hogy nem veszik át ezt a részét a „civilizációnak", hanem megtartják a saját tradíciójukat. Miközben készült a kávé, beszélgettünk, a vallásokról, lakásról-lakhatásról, de leginkább a földről. Nagyon érdekes és egy kissé ómódi. A föld minden esetben a kormányé, amit bérbeadott, de amíg él a tulajdonos, vagy annak leszármazottai, addig használati joguk van a földjük felett. Tehát építhetsz rá akármilyen kacsalábon forgó palotát, azt a kormány földjén teszed, és bármikor visszaveheti. Persze ezt nem teszik, viszont a befektetőktől elveszik ezzel a kedvüket. Ha felépitetted a házad, leglább 5évig kell, hogy ott éljél, és csak azután adhatod ki bérbe. Eladni soha nem tudod. Elcserélni se. Olyan, mint a középkorban. Egy földreform ráférne :)
Közben még kipróbáltuk az itteni egyik legelterjettebb hangszert – amit alig birtunk megszolaltatni normális hangon – az egyhúrú gitárt. Nagyon vicces szerzet, általában közel eső hangokhoz használják, és amikor mélyebb, vagy magasabb tónusú nótát akarnak játszani, akkor áthangolják. Ezután ettünk egy kis parázson sült kukoricát, majd jött a legjava: az injera készités. Kimentünk a konyhába – ami a hálószoba is volt egyben – és egy kis előkészület után nekiálltunk Injerát késziteni. Mivel egy ilyen úgy néz ki mint a palacsinta, a mérete inkább hasonlít egy jól megtermett DonPepés 62cm-es pizzára. Óriási sütő, és kell is egy kis idő, amíg a nem túl energiatakarékos sütő felhevül a megfelelő hőfokra. Miután megvolt, megmutatta nekünk, hogyan készíti, nagyon speciális mozdulat kell hozzá. Megkérdezte, hogy ki akarom-e próbálni, és ne legyen a nevem Tóth Tamás László, ha ezt kihagytam volna. Persze, hogy kipróbálom, mi sem egyszerűbb ennél, palacsintát is csináltam már több ezret. Naná, csak megfeledkeztem arról, hogy a sütőt nem lehet mozgatni, csak a kezemet. És egy kb. egy literes kancsóból kellett önteni, és körbe-körbe mozgatni közben a kezem, és figyelni arra is, hogy nehogy túl sokat öntsek egyszerre, mert akkor idejekorán elfogyna a kancsóból. Hát próbáltam figyelni mindenre, de a multitasking még nem az én barátom. Mondanom se kell, nem sikerült, csak egy csökevény teremtményt csinálnom, ami nem igazán hasonlított az eredetire. Az ízével viszont nem volt gond, ezt rögtön meg is tapasztalhattuk egy kis Barbarral – erős fűszer kíséretében, ami olyasmi mint a chilli.
Meg megtudtunk még előtte utána néhány dolgot a keresetekről. A nő például ha 1000 darab injerát készit el egy hónap alatt, és mindet el is tudja adni, akkor egy nagyon kis haszonnal számolva kb. 500 Birrt keresett, ami kicsivel kevesebb mint amit mi egy hét alatt elköltünk. Nagyobb haszon nincsen. Ez kb. 10000Ft-nak megfelelő kereset egy hónapra. Nagyon kevés, főleg, hogy csak a lakásuk bérlése – ami kb. 20 négyzetméter, két szoba, fürdő, WC csak kivül a kertben, és persze megosztott – 600 Birrbe kerül. Ezen nagyon elcsodálkoztunk. És szerintünk nem is számolták jól a ráfordításokat, mert még az elektromos áramot se számolták hozzá, ami pedig elég nagy tétel lehet, mivel egy ilyen megsülése kb. 5 perc.
Ettől függetlenül ez a család egy középosztálynak felel meg Etióp nézetben, tehát nincsen hiányuk semmiből sem.
Tanultunk néhány új szót is: mabus – kisfiú, és mimi – kislány. Elég könnyű őket megjegyezni :)
No comments:
Post a Comment