Reggel korán keltünk, bementünk dolgozni. Eddig nem volt sok ilyen, de hát valamikor el kell kezdeni. A város másik felére kellett elmenni kocsival, ahol megnéztünk néhány boltot, ahol manufaktúrában állítják elő az Injera sütőket. Nagyon érdekes volt, az út szélén mindkét oldalon több kisebb-nagyobb bolt. Mindenhol többen dolgoztak, és hát tényleg meg volt mindenkinek a feladata. Van aki csak kivagdosta az anyagot, volt aki kalapácsolt, volt aki hegesztett, tehát mindenkinek megvolt a saját kis feladata.
Miután úgy gondoltuk, hogy már minden kérdésünkre megkaptuk a válaszokat, újra kocsiba ültünk, és várost néztünk. A sofőr aki vitt minket biztos, hogy nem nagyon akart visszamenni dolgozni, mert olyan kerülőt tett velünk, hogy minden kis szegletét megismertük a városnak. Elmentünk kávézni is, ez valahogy mindig benne van a napjainkban. Mecchiatonak hívják, nagyon finom, még az olaszoktól maradt hátra. Ők hét évig voltak itt, és próbálták kolóniájukká tenni Etiópiát, de hát erősen ellenálltak, és nem sikerült. Afrikában ez az egyetlen ország, amelyiket nem kolonizálták. Erre azóta is nagyon büszkék, de hát nem hiába. Na, ahogy mondtam, keresztbe-kasul végigmentünk a városon, elmondta, hogy hol lehet jó éttermet találni, hol érdemes diszkózni, még a piros lámpás negyedet is megemlítette. Mostmár mindent tudunk hogy hol van, kivéve, hogy hogyan lehet oda eljutni. Mert persze amikor a kis utcákon mentünk keresztül, a fene tudta megjegyezni, hogy most merre is tartunk. És mindemellett ne is beszéljünk a térképről. Ez is nagyon érdekes. Bementünk a turiszt-infóba, hogy kérjünk egy térképet. Kaptunk, nem hiába kértük. Na de milyet! Egyik oldalán kicsiben teljes Etiópia. Másik oldalán pedig Addis-Abeba. Na ez a nem semmi. Van rajta kb. 30 utca all-together, meg néhány utcanév. Ezek is elég elavultak, nem azok amiknek most hívják őket. Itt ugyanis mindig átnevezik az utcákat. De nem minden utcának van neve, hanem csak a legnagyobb utaknak, tehát ha meg akarsz valamit találni, azt az elmondások alapján lehet megtenni. Pl. fordulj a Totál kútnál balra, majd amikor meglátod a Bankot jobbkéz felől, akkor a következő utcánál balra. Valahogy így. A minibuszosnak is csak az irányt mondod meg, aztán nagyjából ott szállsz ki ahol akarsz. De persze amikor fizetni kell, akkor kell mondani valamit, hogy meddig mész – merthogy ez alapján fizetsz – úgyhogy csak választasz magadnak egy hotelnevet, vagy valami ismertebb üzletet. De amúgy ha ránéztek a google mapra, akkor ott se láttok szerintem több utcát, igaz, nem tudom, hogy frissítették-e már azóta amióta utoljára láttam.
A városnézésbe belefért az is, hogy elvitt minket a Sheraton hotelbe, ami nagyon szép, új meg minden, de valahogy nem illik a környezetbe. Valahogy más. Körbementünk, és közben mesélt néhány dolgot az itteni életről.
Miután visszamentünk, és több dolgunk már nem volt aznapra, ezért újra nekiláttunk a már egyre inkább ismert városunk azon részébe, amit még nem fedeztünk fel. És így városnézés közben történt meg velünk valami nagyon furcsa. Ez első hallásra biztos nem lesz az. Elkezdett esni. Már sokadik nap. Zuhogott, nagyon erősen, mindenki bemenekült valami boltba, vagy épületbe, így tettük ezt mi is. Egy eresz alá ültünk be, és elkezdtünk fotózni. Beszélgettünk, hogy azért reméljük nem lesz egész nap ilyen, mert akkor sehova nem tudunk majd menni. Aztán egyszer csak, mintha kicsapták volna a biztosítékot, az eső egyről a kettőre elállt. Mi meg csak csodálkoztunk, hogy valaki elzárta a csapot! Elég vicces volt.
No comments:
Post a Comment