Tényleg, eddig még csak arról nem mondtam semmit, ahol vagyunk, mármint a városról. 1881-ben alapította II. Menelik, miután rájött, hogy mennyire jó eukaliptusz fák nőnek errefelé. Addis Abeba annyit jelent mint Új Virág. Ezt a nevet is II. Menelik adta neki.
Röviden ennyi.
Na, ma egy újabb nagy dolgon voltunk túl! Igen, sikerült végre beülnünk a minibuszba!!!! Wow!! Mi nagyon örültünk neki. De ha már itt tartok, akkor el is mesélem, hogyan is működik ez.
Itt Addisban háromféle utazási lehetőség van. Na jó, ha úgy vesszük, akkor négy, de ebből egyik biztosan nem külföldinek való.
Kezdjük a negyedikkel, amit itt Chicken bus-nak is neveznek, amiről már írtam korábban. Nagyon olcsó, hosszabb távra is mennek, még a belvárostól akár 15-20km-re is. Mindegyiken van egy szám, de sehol nincsen leírva, hogy melyik számú busz merrefelé megy. A helyiek persze tudják. Meg persze azt is nehéz az elején kitalálni, hogy hol vannak egyáltalán a buszmegállók, mert persze tábla sehol. Itt úgy megy a fizetés, hogy mielőtt felszállsz, adsz valamennyi pénzt egy nőnek, aki a hátsó ajtó előtti ablakon kihajolva osztogatja a jegyeket. Gondolom, hogy csak egyfajta árú jegy van, mivel nem tudna mindenkit végigkérdezni, hogy merre mész, és az alapján fizess. Ez viszont tényleg nagyon tömött. No mindegy, egyszer majd csak rászánjuk magunkat, hogy üres zsebbel, hátizsák nélkül felszálljunk, mivel elég sok zsebes jár ezekkel a buszokkal.
És ekkor jön a következőként a sorban a Minibusz. Ez széles körben elérhető sok embernek. Toyota márkájú, jobb oldalt hátratolható ajtóval. Az ajtóban mindig áll egy „kaller”, aki az ablakon fél testével kihajolva ordibálja, hogy merrefele mennek tovább. Először egy kicsit nehéz volt megérteni őket, még most se megy igazán, de legalább tudjuk, hogy nagyjából amiket kiabálnak merrefelé van. A sofőr mellett van két hely, hátul pedig egymás mögött háromszor két szék, plusz a kocsi hátuljában még 3 ülés. Tehát összesen 11ember elfér úgy hogy van ülőhelye, plusz a sofőr, plusz a kaller. Ezt néha azért túllépik, és a folyosóra is betesznek valakit, vagy pedig a hátsó hármas ülésre egy negyediket, esetleg mindkettőt. Ami a legviccesebb ezekben, hogy csak akkor mennek, amikor már teljesen tele van. Tehát ha van egy üres hely, akkor még várnak, hátha megy arra valaki. Emiatt elég gazdaságos. Ma amikor végre sikerült találnunk egyet, ami abba az irányba ment, ami nekünk is jó volt, nagyon örültünk és rögtön beültünk. Belül szólt az etióp zene, egész jó volt. Az árak nagyjából fixek, tehát nem az elején fizetsz, hanem valamikor útközben, amikor a kaller úgy dönt, hogy hátrafordul, és kér egy kis pénzt tőled. Mellettem másik oldalamon egy kedves helyi fiatal srác ült, akivel beszélgettem útközben, hogy mennyibe kerülnek a különböző utak, meg hogy mindegyikbe szól-e a zene, meg ilyenek. Nagyon jó angolsággal válaszolt, furcsállottam is, mert azért nem szokott ennyire jó lenni. A kallernak közben adtunk 1-1 Birrt. A srác mondta, hogy majd visszakapunk 35centet, mert ez az út csak egy rövidebb volt, és nem kérhetnek ennél többet. Persze a kaller erről nagyban hallgatott. Csak amikor leszálltunk, akkor mondtam neki, hogy mi van a visszajáróval, és csak úgy mint otthon a benzinkutasoknál, már a kezében volt a 70cent, amit szó nélkül visszaadott. De amúgy ha nem kérdezzük, biztos megpróbálta volna eltenni. Utána volt még egy utunk a minibusszal, ott már nem egymás mellé ültünk, és mellém beült még a negyedik utas is. Nekem ez a második út 60centbe került, Stefannak viszont 65-be. Úgyhogy nem tudom hogy mi alapján számítják ki :)
Másik lehetőség a taxi. Hát, az se jobb a Deákné vásznánál. Régi Zsigulik, vagy ahogy jobban ismertek Lada 1300-ak, szinte mindegyik. Elég vicces, kívülről kék-fehér, az alja tengerkék, a teteje pedig fehér. Belülről viszont látszik, hogy tényleg Oroszországból jöhettek még régebben, mert az összes piros. Ahogy kinyitják az ajtót, rögtön kivillan a piros szín. Ez az eszköz olcsóbb, de még mindig azért a drágák közé sorolható. Majdnem ugyanannyi mint nálunk. Nem is próbáltuk még egyáltalán, de biztos hogy nem lenne valami nagy élmény.
Van még hátra a terepjáró, de az nekünk nem játszik be, mivel eléggé drága, de nagyon sokan járnak ezzel errefelé. Nem is csoda, hiszen ha kimész Addisból, akkor csak néhány főút van leaszfaltozva, vidéken szinte mindenhol földút, vagy ami még rosszabb, kőút van. És persze nem az az apróra darabolt fajta, hanem a féltéglák, vagy még nagyobbak egymáson.
Másik nagy élményünk volt a mai napon a munka elkezdése. Reggel 8:15-re jött értünk Gerhard (Mr. Quincke) a telepjárójával, és kertek alatti úton vitt be a már korábban meglátogatott Mexikó térre. Az épület, ahol dolgozni fogunk egy 15 emeletes óriási építmény, a kereskedelmi kamara székhelye. Nincsen lift, de szerencsére mi az első emeleten vagyunk. Sajnálom akik felettünk vannak :) Rövid országismertető után bele is vágtunk. Felrajzoltunk egy timelinet, és nagyjából megbeszéltük, hogy miket kellene elvégeznünk a három hónap lejártáig. Utána még bemutatott néhány kollégájának, és olyan 10körül mondta, hogy most lesz egy megbeszélése fél1ig, ami az ebédszünet kezdete, és hogy addig menjünk el körülnézni a városban, majd jöjjünk vissza, és elmegyünk együtt ebédelni valahová. Nem kellett kétszer mondania, elfordult, és már ott se voltunk :) Mivel reggel a kocsiból mutatta, hogy merre van az Afrikai Unió központja, gondoltuk, hogy elmegyünk megnézni.
Semmilyen kormányzati épületet nem szabad lefényképezni, mert akkor rögtön elveszik a fényképezőből a filmet, de ez nem tántorított el attól, hogy ne csináljak róla egy képet. Úgy is le tudom törölni, ha szólnának. Mondtam Stefannak, hogy menjünk be, de ő visszakozott. Végül én odamentem a bejárati ajtóhoz, és megkérdeztem, hogy bemehetünk-e csak körülnézni. Végülis beengedett, sőt, még egy guide-ot is adott mellénk, aki körülvezetett, és mesélt nagyon sok mindent. 1963-ban alapították, 53 tagállam van benne a közösségben már az elejétől fogva. Ez azt jelenti, hogy egy kivételével mindegyik Afrikai állam tagja. Az az egy Marokkó, aki azért nem lépett be, mert egy országot, amit ő sajátjának mondott, elfogadták külön tagállamként. És ezen jól besértődött. A fő cél amiért létrejött, az a béke a tagállamok között, de ezt még nem sikerült kialakítaniuk. Mindig vannak viszályok a határok közelében, majdnem minden országnál. De emellett elkezdtek egy gazdasági integrációt is, ami még nagyon az alapoknál tart, nagyjából a kereskedelmi útvonalak kialakításánál. Tehát bele fog telni nekik még jó néhány évbe, hogy oda eljussanak mint a mostani EU, de mondta az emberke, hogy végtére ők is ezt szeretnék majd egyszer elérni. Hát, sok szerencsét hozzá, remélem össze fog jönni, legalább a béke megteremtése a tagállamok között. Amúgy a határoknál nem is igazán az államok harcolnak egymás ellen, hanem inkább gerillacsoportok csapnak össze.
Ezután volt még egy óránk, úgyhogy sétáltunk egyet azon a részen, ahol még nem jártunk. Jól tettük. Megtaláltuk azt a helyet, ahol szomorú óráinkat fogjuk eltölteni. Nem messze az irodától található az egyik legnagyobb sörgyár, aminek van saját beülős helye. Persze nem azon a részen ahol mi voltunk, úgyhogy még nem próbáltuk ki, de az őr megmutatta, hogy merre kell mennünk. Sétáltunk tovább, mígnem egy templomhoz értünk. Katolikus templom, nagyon sokan imádkoznak a kertben, és a templom körül a fejjel a falnak fordulva. Nagyon vallásosak, viszont volt valami furcsa. Keresztény templom volt, mégis volt egy-két emberke, akik úgy imádkoztak, mint a muszlinok. Levették a cipőjüket, letérdeltek, és hajlongottak, meg a földet csókolták. Valahogy nem oda illett szerintem.
Mikor visszamentünk, elmentünk egy nagyon jó étterembe, a Kings hotelbe, ahol olyan svédasztal szerűen voltak kirakva az ételek. Volt tradicionális, kínai, meg olasz. Elég nagy volt a választék, és nagyon finomak voltak.
Utána még visszamentünk az irodába, átbeszéltünk néhány dolgot, az eheti teendőket, majd eljöttünk. Persze ez a megbeszélés nem volt olyan rövid mint amilyen rövid lehetett volna :)
És ezután jött a híres minibuszozás.
No comments:
Post a Comment