Huhh, ma nagyon sokat sétáltunk a városban. 9 után keltünk, megreggeliztünk, és eldöntöttük, hogy elmegyünk megnézni az Etióp Múzeumot. De ne rohanjunk annyira előre. Gondoltuk, hogy megnézhetnénk a másik főutat, ami itt van a közelben, tehát arrafele indultunk el. Hát, mit ne mondjak, nem volt semmi. Egy szegényebb részen mentünk át, be is láttunk néhány bádogkerítés mellett. Errefelé nagy biznisz lehet bádogot árulni, és gyártani, főleg a hullámosat, ami nálunk általában a tyúkól teteje. Nem lehet túl jó, főleg amikor esik. Biztos hangos. Még mielőtt kiértünk volna a főútra, már egyre nagyobb élet volt az utcákon. Amúgy sár mindenütt, mivel éjszaka esett. Volt egy csocsó, amit kb. 10-en álltak körbe, de nagyon jót játszottak, lehetett rajtuk látni. Amint kiértünk a főútra, máris elmentünk néhány cipőtisztító mellett. Elég furcsa, hogy a legtöbb etióp szeret lakkcipőt felvenni, vagy legalábbis olyat, amit csak öltönyhöz veszünk fel. Ezért is kell, hogy ennyi cipőtisztító legyen, mert hát az utcák elég sárosak, és hogy néz már ki egy csúnya koszos cipő. Így hát nem sajnálva rá a pénzt(ami szerintem nincsen több mint 1Birr – 20Forint), sokszor beülnek kicsiszoltatni. És persze ez egy hovatartozást is jelent.
Még annyit meg akartam írni, hogy mennyire élelmesek a gyerekek. Összefognak. Mentünk az utcán, egyik oldalon a cipőtisztító gyerek, másik oldalról pedig egy kissrác, aki éppen evett valami citrom szerűséget, megpróbálta rádobni a cipőmre. Mint egy kis vállalkozás. Az egyik összepiszkolja, a másik kitisztítja, és még pénzt is kapnak érte! Nagyon ügyes!
Nagyon sok építkezés van itt a környéken, főként a Millenniumi ünnepség miatt, ami Szeptember 11-én lesz. Itt ugyanis akkor lesz 2000. Egy kicsit le vannak maradva :) Nagyon vicces ahogy náluk a naptár van. Van 12 hónapjuk, mindegyik 30 napos, és van egy plusz hónap, ami csak 5 napból áll. Ezért is írják mindenhová, hogy „13 months of sunshine” – 13 hónap napsütés! De megint elkanyarodtam a témától. Tehát az építkezés. A Meskal tértől – Tér tértől – nem messze most fognak építeni egy új 5 csillagos hotelt. Itt is csak a kontraszt. Mellette persze a bádogból készült házak, de nekik kell még egy 5 csillagos hotel. Nem elég a Hilton. De amúgy ugyanez a nagyzós dolgot láttam a reptéren is, ahol írták, hogy 2008-ban jön a Boeing 747. Nem tudom, hogy miért nem fejlesztenek inkább mást, pedig elkelne.
A múzeum nagyon érdekes volt, egy 190 éves házban volt, aminek az alja fából volt, a teteje ahol elértük – egy lépcsőfordulóban – csak fehérre festett vászon volt. Biztos takargattak valamit. A történelmüket mutatták be, de csak az 1850-es évektől kezdődően. Korábbról egy szó se esett. Mutatták majdnem az összes császárt, és nagyon sok minden volt a háborúról az Olaszok ellen. Persze megnyerték az Etiópok. A háború után kezdődött el az igazi fejlődés Etiópiában, az 1950-es években. Ekkor ismerték el különálló államként az Európai államok, megkezdődött a modernizáció. Posta, első autó – Bentley vezette –, nagykövetségek sora, Angol jog mintájára készítették el a törvényeiket, és a Rhinoceros – így hívják azt a vonatot, ami Etiópia és Djibuti között van. Ez az egyetlen vonatjárat egész Etiópiában. Most éppen jár, de csak minden másnap. Volt egy idő, amikor egyáltalán nem ment. A vonatot a Winthertur gyártotta Svájcban. Az 1960-as években nagyon modernnek számított szerintem Addis Abeba, mármint ahogyan a képekről láttam. Teljesen úgy nézett ki mint Budapest a 70-es 80-as években. De ez a fejlődés szerintem meg is állt a kommunisták hatalomra jutásával. Az épületek nem változtak azóta semmit sem. Ma is ugyanolyanok!
Aztán jöttek a különböző „külügyi kapcsolatok”, és volt egy írás, amiben Budapestet is megemlítették, mint testvérvárost. Persze nem nehéz kitalálni melyik időről lehetett szó, amikor ilyen szoros volt a magyar-etióp kapcsolat. Persze hogy a kommunizmus idején, mivel Etiópia is kommunista állam volt 1974-től 1991-ig. Volt egy kis Gellért szobor – Gellért hegyről - is az egyik vitrinben, amit még régebben ajándékként kapott Etiópia. Aztán jöttek a pénzek. Elég vicces volt. Ha jól emlékszem, az 1920-as évekig használtak sótömböt fizetési eszközként. Nem vicc. Kb. egy kilós lehetett, és körbe volt kötve egy piros zsinórral. Utána és közben puskatöltényeket is használtak az 1930-as évekig. És ekkoriban jött ki az első fém pénz. Később dollárt használtak – az elsőket még Londonban nyomtatták, és onnan szállították ide – de nem amerikait, hanem természetesen etiópot. De persze csak a kommunisták hatalomra jutásáig, mert ők rögtön bevezették a Birrt, mint fizetési eszközt. Nagyjából ennyi volt a múzeum.
Mikor kimentünk, csináltunk néhány fotót a gyerekekről, akik odajöttek hozzánk, hogy készítsünk róluk fényképet. Először egy másik úton próbáltunk meg kimenni a múzeumból, ahol két kutya ránk is támadt, de csak az ugatásig jutottak. Amint feléjük fordultunk, rögtön hátráltak, aztán megint ugattak. Egy fél perc után feladták, és visszabújtak az autó alá. Ahova kiértünk, egy nagyon szegényes hely volt, igazából nem ezt kerestük, de ebből az irányból jött etióp zenének a hangja, és valami finom ételnek az illata. A helyiek mondták, hogy menjünk visszafele, és az egyik el is kísért minket a múzeumig, és amikor jöttek újra a kutyák a bejáratnál, rögtön felkapott egy féltéglát, és nekivágta a kutyáknak. Nyögtek egyet, és rögtön visszamentek. Megköszöntük, ő pedig visszament. Visszaértünk a Tér térhez, ahol egy vallási gyülekezet beszédet tartott egy piac felé vezető úton. A piacra a belépő 3 Birr volt. Amikor beértünk, láttuk, hogy ez a felső 10ezernek készült. Itt mindent lehetett kapni a csokitól, fűszerektől kezdve a nyakláncok, fülbevalók, ruhákon át a laptopokig. És persze az eső újra eleredt. Kb. fél órán keresztül nem tudtunk kimenni az épületből, annyira erősen zuhogott, aztán amikor elgyengült, átmentünk egy másik épületbe. Újabb fél óra, de a végén teljesen elállt, és pár perc alatt kisütött a nap. Elég erősen. Hirtelen nagyon meleg lett.
Megéheztünk, és elmentünk keresni egy helyet ahol kajolhatunk. Találtunk is egy nagyon jó helyet a piac területén, nagyon szépen ki volt alakítva, alacsony asztal, kis fa székek. Rendeltünk. Vega nem volt, de az egyik kaja úgy nézett ki a leírásából, hogy nincsen benne hús. Nem így volt. :) Ettől függetlenül Stefan is megette. Nagyon finom volt. Ittunk hozzá etióp sört, ami tényleg nagyon jó. Az étkezésről egyszer majd írok hosszabban.
Sétáltunk tovább a városban, gondoltuk, hogy elmegyünk megnézni a Mexikó teret, ahol majd dolgozni is fogunk. Egy kb. fél órás séta volt. Közben nagyon sok mindent láttunk a városból. Eldöntöttük, hogy ma kipróbáljuk a minibuszt. Ahogy jártuk körbe a város, gondoltuk, hogy már úgyis olyan közel vagyunk az Addisi vasútállomáshoz, hogy elgyalogolunk, és megnézzük. Az épület szép volt, de alig volt nagyobb mint egy balatoni vasútállomás. Pár sin volt összesen, mellettük kecskék legeltek. Viszont ami nagyon furcsa volt benne, hogy annak ellenére, hogy a vonat nem jár túl gyakran, kb. 2naponta, itt volt előtte egy eléggé nagy buszpályaudvar. Csomó Chicken-bus-nak – a legolcsóbb busz, és mindig nagyon tele van, az emberek majdnemhogy az ablakon lógnak ki annyian vannak betömörülve a buszba – ez volt a végállomása. Nagyon sokan voltak itt.
Na, gondoltuk, megpróbálunk visszamenni a Meskal térre minibusszal, de nem volt olyan könnyű mint az gondoltuk. Egyik helyen volt vagy 20-25 minibusz, mindegyiknek az oldalán állt egy emberke, aki kiabálta, hogy merre megy a busz. Megkérdeztük őket hogy mennek-e a Meskal térre, de vagy nem értettek meg minket, vagy nem tudták hogy így hívják – elég sok helynek megváltoztatták a nevét mostanában, ezt is Revolution square-nek hívták még régebben –, vagy csak úgy gondolták, hogy olyan közel van, hogy biztos csak az irányt szeretnénk megtudni, mert néhányan mutattak is arrafele. Tehát a végén feladtuk. Majd máskor. Úgyhogy gyalogoltunk visszaúton is. Itt az egyik minibusz mellett mögénk szegődött egy srác. Követett minket. Elég valószínű volt, mert amikor megálltunk, ő is megállt – egyszer megbeszéltünk Stefannal, hogy álljunk meg itt egy percre – mire egy méterre tőlünk megállt. Elég rossz követő volt nevettünk, mivel úgy csoszogott, hogy szerintem az út túloldaláról is lehetett hallani. Már készültünk arra, hogy esetleg megpróbál ellopni valamit valamilyen trükkel, tehát megfogtuk minden értékünket. 10 perc után végülis elment egy másik irányba. Ez volt eddig a legveszélyesebb dolog amit itt átéltünk.
Egy újabb nagyon szép napon vagyunk túl.
No comments:
Post a Comment