Elso napok...

Budapestről indultam délután, és a földközi tenger felettről néztem a naplementét. Kairó fölé érve a gépről már látszódott hogy ez egy másik világ. Nem tudom mi volt annyira furcsa, de amikor Budapest felett repültem éjszaka, minden sokkal jobban látszódott, mint itt Kairóban. Egy kicsit sötét volt, és a fények is más szinekben világitottak, mint nálunk. A főutak és a mellékutak voltak kivilágitva, és az volt nagyon furcsa, hogy az épületek egyikében se volt felkapcsolva lámpa. Csak egy-két helyen. A nagy épületek nem voltak kivilágitva kivülről mint nálunk. A reptéren már látszódott hogy egy egzotikus helyre érkeztem. A reptéri busz a pálmafák mellett ment el, nagyon szép volt kivülről. Belülről semmi extra, leszámitva azt, hogy kevés volt a fehér ember, és nagyon sok nőt láttam olyan ruhában, hogy még a szemük se látszódott ki. Nem tudom hogy ha véletlenül megéheznek, vagy szomjasak lesznek egy ilyen helyen, mit tudnak csinálni, mert a leplet mindenképpen le kellene venniük. Itt azért a fehér ember jelenléte nem volt ritka, itt még nem nézett meg mindenki.
Csak hogy eloszlassam a rossz gondolatokat az Egypt air majdnem szétesős gépeiről, nem is voltak olyan rosszak. Első körben egy Boeing 747-500-al mentem, majd Addisba egy Airbus 320 kis tévékkel. Tehát nem volt olyan rossz, nyilván nem egy Emirates.

Addisból sajnos semmit nem láttam az első este, mivel az éjszaka kellős közepén jöttem meg, de a magasból tényleg sokkal kevesebb fény látszódott, mint ami Kairó fölött volt. Hát igen, megérkeztem Fekete Afrika egyik országába. Ami nem csak az emberek miatt fekete, de a világitás hiánya miatt is a világűrből sötétnek lehet látni. És az országok között Etiópia egész jó helyet foglal el, főként Addis.
Leszálltam, vizumellenőrzés, ki kellett tölteni egy papirt, hogy ki vagyok, miért jöttem, és minden adatomat bele kellett irni. Majd megkaptam a csomagomat, szerencsére semmi nem törött benne össze, még a pálinka és az Unikum se! Amikor kiértem, már vártak rám. Stefan a német srác akivel elnyertük a pályázatot, és Mr. Gerhard Quincke, aki a projekt vezetője. Jó volt újra találkozni Steffel, nagyon barátságos. Egy 4WD Jeeppel jöttek értem, hátra beraktuk a cuccokat, majd indulás.
Reggel fél négy. Az utak egy része ki van világitva egy része nincs. Néhány helyen olyan tankcsapdák vannak, hogyha nem figyelsz, beletörik még a legjobb Jeep féltengelye is. Egy kicsit távolabb olyan út van, hogy még a magyarok is megirigyelhetik! Tehát nagyon kétélű a dolog. Az utcán gyerekek fociztak ugyanúgy mint otthon az utcán ahogy fociznak napközben, és amikor jött az autó félreálltak. Nem tudom hogyan látták a labdát olyan sötétben, de biztos vagyok benne hogy jól érezték magukat.
Nem ilyennek képzeltem el. Olyan mintha romániában lennék. Az út 2-szer 2 sávos, két oldalon nagy épületek, viszont közte bádogházak. Nagyon kontrasztos itt minden. Igazából sokkal rosszabbra számitottam első ránézésre. Mondta is Mr. Quincke, hogy a különbség egy Európai főváros és Addis között nem olyan nagy, mint Addis és a vidék között. Mondta, hogy ott látszik igazán a szegénység.
Az útról lekanyarodva egy kőútra értünk, ami valaha egyszer régen egy aszfaltút lehetett, a nyomok még megvannak, mostmár viszont majdnemhogy járhatatlan lenne egy normál autóval. Pár perc után meg is érkeztünk. A kapu mindig zárva, csak az őr nyitja ki ha szólsz neki, és éjjel-nappal van itt valaki. A ház full extrás, ablak, ajtó, meleg víz, ágy, konyha, de amúgy tényleg minden megvan. Hűtő, villany, satelit tv.

Ma reggel miután felkeltünk, megreggeliztünk, elhatároztuk, hogy hátunkra vesszük a várost. Ahogy mentünk befele az úton, egy percre tőlünk, volt egy kis shop, ahol vizet, meg néhány kisebb dogot lehet venni. Csak kivülről láttuk, nem mentünk be. Mi kiértün a főútra, azalatt az öt perc alatt már volt néhány gyerek, aki utánunk kiabált, hogy faranjis, ami a fehér ember jelenti. Az út szélén a járda helyén – mivel járdát nem épitettek, csatorna egy méter mélyen, és 5-10méterenkét óriási lyukak, mivel nincsen lefedve. Ugyanitt üldögélnek a kecskék, és néhány gyerek vigyáz rájuk. Újra „Faranji”. És újra. De csak a gyerekektől, a felnőttek csak megnéznek, és mosolyognak. Többen odaszólnak, hogy „Hello!”, „How are you?”, „Do you like Addis?”, szerintem ez az össz angol nyelvtudása néhány embernek. Amúgy nagyon kedvesek. Az utca sok szinben pompázik, a ruháktól, azért nem olyannak kell elképzelni mint India, hanem ugyanaz koszosban :). Fényképet csak néhányat csináltam, mert nem éreztem komfortosnak fotókat késziteni róluk.
Amikor beljebb érkeztünk a központhoz, volt olyan óriási kereszteződés, amilyet még sehol nem láttam! Lámpa egy darab nagyon kicsi van az út szélén, de csak az tartja be, aki balra akar kanyarodni, aki jobbra vagy egyenesen, annak mindegy hogy milyen szinű. Gyalogosoknak nincsen lámpájuk, tehát ha elindulsz, remélhetőleg megállnak, és átérsz. Ezt elég nehéz volt a 2-szer 7 sávos úton megtenni. A kereszteződés tényleg óriási volt, mint egy fél Tesco! Nem vicc. De inkább mint a fél Moszkva tér, úgy hogy nincsenek középen épületek. Tehát nagyon nagy.
A tér, amit a Millenium partira készitenek, az is óriási, a 2*7sávos út mellett van. Már elkezdték feldíszíteni, van óriáskivetitő, ahol egész nap valami sportesemény megy. A hang is végig hallható. A téren most még a fiatalabbak fociznak, a kapu négy darab kő.
Itt volt az első gyerek, akit alig tudtunk lerázni. Egy cipősdoboz volt nála, ami kinyitott, és cigi, zsepi, meg csoki-cukor volt benne, és mondogatta hogy vegyünk valamit. Mi mondtuk, hogy nem dohányzunk, és nincsen semmire se szükségünk, mire mondta, hogy adjunk már neki egy kis pénzt, mert hogy nekünk úgyis van egy csomó a zsebünkben. Nem adtunk. Egy idő után amikor látta, hogy nem fog menni, tovább is ment. Keresett magának másvalakit. Amúgy az utcán mindenki el akar neked adni valamit. Ha tudnák, akkor szerintem még a saját anyjukat is eladnák. A lonley planet könyvben benne volt, hogy az ilyen kéregetőknek ne adjunk semmit se, még kaját se, mert azt is pár perc alatt pénzzé cserélik. És ezzel csak rosszat teszünk a társadalom fejlődésének.
Utána elkezdtük megkeresni a Hilton hotelt, hogy pénzt váltsunk, mivel a reptéren nem tudtam, mert zárva volt. Egy hegy tetején volt. Ott is leszólitott egy srác minket, mi mentünk tovább, ő meg kisért, és beszélt. Mutatta, hogy ez itt a Moskal tér (Moskal = tér), tehát ez itt a Tér tér, meg megmutatta az Afrikai únió épületét, ami mellett elsétáltunk, és persze egy 5-10perc után rátért a lényegre. Cigit akart eladni. Mondtuk hogy nem kell, nem dohányzunk, de azért ő mindenképpen meg akarta adni a telefonszámát, hogy ha mégis meggondoljuk magunkat, akkor el tudjuk őt érni. Megkérdezte a nevemet, megmondtam. Aztán elment.
A Hilton hotel olyan mint otthon egy három csillagos hotel, csak nagyobb, és van külső úszómedencéje, meg Duty free shop, meg autókölcsönző, és Mitsubishi szalon. Mintha teljesen máshol lennél, egy másik kontinensen. Pénzt úgy váltották, mint a reptéren.
Visszafele vettem máris a pénzemből egy Afrika térképet, amit megvétel után már rögtön drágállottam az itteni árakhoz képest. Mindegy, egyszer élünk. Amúgy magyar viszonylatban nagyon olcsó volt.
Benéztünk még jónéhány boltba, és kerestünk egy helyet, ahol tudunk kajolni. Mivel Stef vega – és ezt a szót szerintem nem értik - ezért ő itthon evett tésztát paradicsomszósszal, viszton én beültem az egyik ilyen helyre. Nagyon rendesek voltak persze, és rendeltem egy Injerat hússal. Egész jó volt, kb a kétharmadát megettem, a többit nem birtam, mert elég csipős volt. :) Majd legközelebb. Egy kólát is ittam hozzá, amit otthon biztos nem tennék, de igy legalább a gyomrom is fertőtlenitve volt. Sajna nem volt nálam pálinka. Már tudom is hogy mit hagytam otthon: a laposüvegemet! De mostmár késő bánat.

Minibuszokról, taxikról, és minden egyébről majd később, egyelőre ennyi. Majd még irok, remélhetőleg mihamarabb.